Életkérdések

Szépen megalkotott mindent a maga idejében, az örökkévalóságot is az emberi értelem elé tárta, de az ember mégsem tudja felfogni Isten alkotásait elejétől végig, amelyeket megalkotott. /Prédikátor 3:11, UFO/ Teremtményekként korlátozott az, amit megismerhetünk, mégis ott van a vágy a szívünkben, hogy többet fogjunk fel, mint amire az öt érzékünk által képesek vagyunk. És Isten tudatosan így teremtett meg bennünket – hiszen végső soron őt sem az érzékszerveink segítségével ismerhetjük meg. Ezért az ember képes természetfeletti kapcsolato(ka)t létesíteni.

Ám mint sok mindent, az ember sokszor ezt a képességét sem arra használja, amire kapta. Mindenféle praktikák születtek az évezredek alatt, hogy a túlvilágot elérjük. Mivel az ember éhsége nem változott az élet szellemi oldalának megismerésére, így ezek a praktikák ma is dívnak azok körében, akik erre nyitottak. És sokan nyitottak. Nem csak a WC-ben való, poénként megejtett halottidézésről van szó. Nem csak a jósnőkről van szó. Több oldalon vesz körbe minket az okkultizmus, mint ahogy azt gondolnánk. És vajon Isten mit gondol arról, amikor nyitunk ez irányba – akár teljes jószándékból vagy puszta kíváncsiságból? Forrásunk ismét az ennek megválaszolásakor, amit Ő Maga mondott.

Jakab azt mondja: “A nyelv is tűz, a gonoszságnak összessége.” (Jk 3:6a) Valaki más meg azt mondta, hogy a nyelv annyira veszélyes szerv, hogy nem csoda, Isten úgy döntött, hogy rácsok mögé zárja.

Úgy gondolom, mindenki ismeri a saját nyelvét. Ha nem így volna, szíves figyelmedbe ajánlom a Jakab hármat – onnan megismerheted A következő Életkérdések alkalmával nyelvészkedni fogunk. És azok is jöjjenek ám el, akik nem szoktak csúnyán beszélni – lévén a káromkodás nem csúnya beszéd. Nagyon szépen is lehet káromkodni.

Találkozzunk hát ezen a nyelvtanfolyamon szeptember 13-án!

Calix

Barátságokban, párkapcsolatban, szülő-gyermek kapcsolatban, főnök-beosztott kapcsolatban… mindenféle emberi kapcsolatban előfordulnak súrldások. És sajnos olyan is van, hogy nem “előfordul”, hanem “megcsináljuk”, vagy mi, vagy velünk. Ilyenkor mindig kialakul két fél: sértett és sértő. Ez már egy beállt helyzet, változtatni nem, csak valahogy átmenni tudunk rajta. A kérdés az, hogyan?

A megbocsájtás arról szól, hogy tovább akarunk lépni az ügyön, és nem a könnyebbik végét választva annak. Ha képes vagy megbocsájtani, akkor a helyreállást tűzöd ki célul. A helyreállás pedig mindig jó.

Viszont megbocsájtani nem mindig könnyű. Ezért emelkedik ez az életkérdések kategóriájába: ha nem is naponta, de időről időre – sokszor érthető, sokszor érthetetlen okokból – küzdünk azzal, hogy meg kell bocsájtanunk (meg kell bocsájtanunk?), csak nem tudunk (nem tudunk?).

Megbocsájtás – mi az, hogy csináljuk, kell-e mindig, és hasonló kérdésekről lesz szó vasárnap az nybgy-ben.

Múlt héten elmaradt az Életkérdések (a kisfiamat mutattuk be a gyülekezetnek és kértünk rá áldást Istentől – különleges, ünnepi alkalom volt). Viszont július 5-én rátérünk erre a kényes témára.

Talán az eddigi legizgalmasabb kérdés ez. Maga a válaszra váró, igencsak elgondodtató feltevés: az euthanázia helyes – vagy nem? Ha helyes, akkor melyik fajtája helyes? Csak az, amikor hagyjuk, a természet végezze a dolgát, és az illető meghaljon (passzív), vagy pedig az is helyes, ha gyakorlatilag mi idézzük elő a halált (aktív), hogy így csökkentsük a szevedés mértékét? Vajon csökkentjük-e egyáltalán a szenvedés mértékét? Ja, és hol a határ az aktív és a passzív euthanázia között, pl. minek számít a lélegeztetőgép lekapcsolása?

Nem biztos, hogy léteznek könnyű válaszok ezekre. De nem maradunk most sem segítő nélkül: Isten Igéje csalhatatlan, és ismét az a kérdés, hogy mit mond az Ige?

Délelőtt 10-kor kezdünk. Ne maradj otthon, kérlek.

Calix